DJTZs

mostanában...

From 2010 január

az jött a szokásba, hogy ahova fel lehet mászni, ott pár másodperc alatt fenn teremnek...

nem is volna ezzel nagy gond, hiszen végül is a mászókákra is felmásznak a téren. Ami miatt mégsem kedveltem meg ezt a szokást, az a balesetveszély, ugyanis a bútorok, sajnos - vasbeton falak lévén - kevés kivétellel, nincsenek a falhoz rögzítve.

From 2010 január

 Így aztán, amikor a könyvekkel teli polcba kapaszkodnak, vagy erre az ingadozó ikeásra kapaszkodnak fel, az nem tölt el kifejezett megnyugvással. sőt..

nem beszélve arról, hogy, míg Tominál fel sem merül bennem, hogy leesne valahonnan, ahova elkezd felmászni (igazából ránézésre úgy mászik, mint egy technikás, gyakorlott mászó, a legprofibb fogásokkal és a legnagyobb biztonsággal), Julcsi, bár nagyonügyes, és klasszul felkapaszkodik mindenhova, azért előfordul, hogy "ott marad" helyzetekben.

Ekkor a rendkívül vicces:

-Mi lesz Julcsival? Anya, mi lesz Julcsival?? mondatot dobja be, kicsit megszeppent hangon.

És az is előfordul, hogy meggondolatlanul kezd bele műveletekbe.

From 2010 január

Így aztán a kisszoba ablakára biztonsági zár került, a 180 cm magasra pakolt krémek egy alapos kikenegetés után egyéb helyre kerültek, és így tovább...

persze Z. szerint pl. nem kéne lefényképeznem ilyenkor őket... mert még úgy tűnik számukra, mintha egy kicsit tetszene az anyjuknak, amit csinálnak :-)

Tomi és Zoli telefonon beszélnek:

T: most angolul mondom: Bzzsss, gzss, beeee.sz ... stb.. halandzsázik

Z: Tomi, most mondd japánul!

T: Japánul nem tudok!

:-)) 

 J- Aalvós kutyát is viszem bőőcsibe, megmutatom Böbe néninek!

D: Böbe néni az oviban van. itt Erika néni van

J: Böbe néninek, Elika néninek...

Julcsi egy dalt énekelget..., majd hallom azt mondja utána:

Bőőcsiben tanultam.. (ekkor még egyszer sem voltunk)

Két nap voltunk, egyenként 1 illetve másfél órát, együtt. Nagyon tetszik Julcsinak. Így együtt. Beszaladt a terembe (míg én még pakoltam a ruháit ) Ügyesen kezet mos, mutogatta a kutyáját, vigasztalni próbálta a vígasztalhatatlanul síró kisfiút, kicsit labdázott egy kisfiúval, simán kiment az udvarra a többiekkel, úgy hogy én még visszamentem felöltözni. 

Csak egy kislányt próbált egy kcisit meglökni, ugyanazt csinálta az udvaron, mint a többiek, csak kicsit félénkebben. Erika nénihez már a második napon hozzábújt, rögtön érkezés után :-))

Most köhög. Tegnapelőtt du. már begyulladt a szeme, sok takony, úúú de köhög, mindjárt megyek be. Itthoni kór, helyesebben ovis. Tomi egész héten itthon. 

szóval azért nem véletlen az a bejegyzés sem... :-) fényképező kábelét nem találom most meg :-(

 Előző bejegyzéshez: leírtam, jobb lett, hurrá!

És dumák...

Tomit lekönyörgöm az ikeás polc széléről, miközben épp a plafonra ragasztott világítós kis csillagokat és bolygókat kapargatja le...

T: Én tudom! Ez lesz a csillag - és bolygónéző polc!

Julcsi is mászni kezd felfelé, de nem megy neki...

T: Nem! Julcsi! Csillagászlányok nem léteznek Magyarországon, csak csillagászfiúk!

:-))

festés:

From 2010 január

 T: Én már tudom hogy lehet színeket teremteni!

(és közben keveri-keveri a festék színeit, mígnem lassacskán mindegyik feketés színezetet ölt :-)

From 2010 január

Személyes. nagyon, talán ijesztően is.

amikor valami szörnyűség történik a világban: távolban, vagy közvetlen közelemben így a természeti katasztrófák pusztításai, a repülőgépszerencsétlenségek, a hegymászók balesetei, ismerősök betegségei, halál, öngyilkosság és egyéb egyéni és tömeges katasztrófák, akkor mindig egy pillanatra megállok, és én is megfigyelem a helyem. ebben a dologban, a világban, viszonyítva mindenhez.

hirtelen minden problémám aprósággá válik, picike burokban létezem, apró hibákkal problémákkal, és szépségekkel. Hirtelen sokkal nagyobb jelentőséget nyer a jó, erősen mutatkozik a harmónia, hálát adok az egészségünkért, hogy van hol laknunk, hogy szeretjük egymást és egyáltalán, hogy élünk.  - ezzel azt hiszem sokan vagyunk így.

egy-egy pillanatra. Tán percekre, órákra, néha még napokra. Elcsendesítem a saját magam által létrehozott nyomorúságokat, mindenek viszonylatában magam által kreált szenvedéseimet. 

aztán visszakerülök. lehet ítélni, fejet csóválni, de az idő, amit a viszonylagosság érint így is, úgy is nagyon rövid. marad persze némi bűntudat, mert az eszem is megmarad, és ésszel ismerem a kiváltságos helyzetem, és mások valóságos - vagy legalábbis valóságosabbnak tűnő - nyomorát.

A vidámság más. vidámság és nevetés van. bőven van, és csodálat és ámulat, főként a gyerekek figyelésekor. A gyerekeim is rengeteget mosolyognak, és néha azt merem hinni, talán rajtam is sokat látják, hiszen gyakorlatilag bármikor amikor rájuk nézek, valamilyen tevékenységük, játékuk közben, önkéntelenül is rájuk mosolygok.

van még önfeledtség a táncban, ami mostanában szintén eléggé elfeledett, és van még önfeledtség játékban, és meghitt együttlétben, gyerekekkel, zolival.

Türelem viszont nincs. Hogy csak elfogyott, vagy sosem volt, az számomra is megfejthetetlen. Valami halvány emlékfoszlány maradt, valami régebbi nyugalomféléből, türelmes sorban állásokról, egymáshoz érésekről, teázgatásról, beszélgetésről, hordozókendővel sétálgatásról.

Ami most van: fáradtság, vibrálás, ingerlékenység, agresszió, indulatok, rombolás. felmérhetetlen, és érthetetlen, nyugalomból előtörő sárkány, segítségért kiáltó gazdatesttel. és félelem.

Kedvencem a kacagás. Ahogyan kacagnak, és a tekintetük. mindent elsöprő felszabadultság.

A sárkány viszont megrémít. annyira megrémít, hogy még írok is róla. Hátha akkor ő is megrémül és odébáll, vagy megszelidül... :-) valamiképp... mert a sárkány viszont nem viszonylagos, nagyon is valóságos, és amit rombolok az is valódi. 

Ez a kifejezés ma este jutott eszembe, amikor fél 10kor két kukorékoló gyerekhez mentem be sokadszorra. azt nevezem így, amikor egyikük alszik délután, másikuk nem, tehát nincsen igazi délutáni pihenő, ugyanakkor este 10előtt sincs, mivel aki aludt, nem alszik el azelőtt...

From 2010 január

a mai este fő témaköre a cumi volt, ami történetesen éppen nem volt meg a lefekvés pillanatában. nekem meg éppen ma este lett nagyon elegem a folyamatos cumi és egyéb alvós holmik keresgéléséből, így úgy döntöttem, hogy nem keresem tovább, lehet anélkül is aludni. ezt kicsivel később már megbántam, és újra keresésbe fogtam. meglett. Julcsi kimászik, fél, Tomi kijön fél, én kiabálok, Tomi visszamegy sír, Julcsi nem megy vissza nem sír... stb.ja közben folyikazorrom, fájatorkom, égaszemem...

újra leülök melléjük, Julcsi újra kimászik, én pedig csak azt mondom félhangosan: elegem van ebből az egészből és tényleg elegem van... és akkor ránézek a már szuszogó Tomira, ahogy édesen cummog, kicsi kezével nyúlfejűt álmában még finoman morzsolgatja, kis meleg teste pihen a hálózsákban... és Julcsi kimászik az ölembe, amihez már semmi kedvem, de akkor persze hozzámsimul a simulós testével, selymes kis hajával, pici kezével megsimogat, fogja a kezem, rámnéz, becsukja a szemét, újra rámnéz...aztán hamarosan ő is szuszog...

és ahogy nézem őket, elszáll az egész, az elegem van,.. és nem érdekes többé a dupla műszak sem.. (egészen holnapig :-)

From 2010 január

még van egy tanulság: holnap reggel fogok egy erre alkalmas dobozt: reggel mindenki belerakja az alvós holmiját, magasra felteszem, du. alvásra levesszük, azonnal utána újra felteszem, majd este, amikor már tutira ágyban vannak leveszem a holmikat... ezt már régóta tervezem, de most meg is valósítom... nincs több keresgélés!

a képek még szombatról vannak, amikor a nagy eső után, a 3ashatárhegy lábánál még akadt egy kis latyakos hó...

Nagy nyugiban pakolgatunk itthon, gyerkőcök játszanak ezt-azt, járkálnak, pakolásznak, szaladgálnak...

Tomi megtalálja a kézisúlyzót (2kg) ezt néha szokták emelgetni, hát Julcsi kézbe veszi a másikat, emelgetik, rakosgatják, játszanak vele, lerakosgatják a földre...

Egyszer csak csöngetés: Felkopp néni (aki számára esetleg ismeretlen, az alattunk lakók fantázianeve, a gyerekek által... vajon miért... :-)

Felkopp néni felajzva áll az ajtóban, én tágra nyílt szemmel várom a mondanivalót... sok minden elhangzik, majd mindenek tetőzéseképp: - Én nem tudom mit csinálnak... de Komolyan mondom...  mintha valami kézisúlyzóval játszanának, azt dobálnák...

Na, ekkor kishíján az arcába nevettem szegény Felkopp néninek, és majdnem vidáman felkiáltottam, hogy: Nahát, eltalálta a néni! éppen azzal játszottak!

kicsikét kellemetlen volt azért az egész. na, és azóta, hogy megkértem a gyerekeket egyre inkább ugrándozni és dübögni próbálnak persze.... :-) szegény Tomi az imént elesett.. remélem nem jön fel újra a néni...

Hosszan húzódó délutáni altatás során, amikor már világossá vált, hogy ma nem lesz alvás, Tomi megszólal:

- Anya, én már érzem itt a gyomromban, hogy nem vagyok álmos!

 Tomus beszédstílusa igen változékony.

Játék közben, leggyakrabban rendes kisgyerekes, bár talán az átlagnál talán valamivel választékosabb stílusban beszél.

(sajnos) A vontatott, kisbabát utánzó, nyávogó, j-betűket beillesztő (pl. torta helyett nem tolta, hanem tojta, stb. távijányító és társai..) engem rendkívül idegesítő stílus sem idegen tőle...

Tegnap az éjszaka közepén félálomban ágyunkba átkerült Tomitól viszont egyszer csak azt hallom a legkedvesebb, bársonyosabb, szépen artikulált hangján: - Apa! megtennéd, hogy az ágyamból idehozod a párnámat?