DJTZs

Kifejezetten szeretek tejbegrízt készíteni. Nem gyakran csinálok, de amikor igen, akkor teljesen bele tudok merülni ebbe a nagyon egyszerű folyamatba. újra és újra elámulok, hogy az egy liter tejben mindössze 10 lapos kanál gríz, ami az elején szinte észre sem vehető, a végére szépen felduzzad, elsimul és sűrűvé válik. én meg csak kevergetem, kevergetem, (persze amikor épp nem kell berohangászni percenként :-) és közben gondolkodom.. pl. ma újra az indulatkezelési kudarcaimon - és részleges sikereimen

Ma óvoda után még elmentünk a házunktól 5p-re lévő kis dombra - valóban kicsi-, hogy szánkózzunk néhányat.

(az illusztráció nem ott készült, hanem 7végén a bikáson...)

Származási hely: Főalbum

Odafelé a kisdombhoz még jó is volt, Tomi húzta Julcsit a szánkón, azonban onnantól, hogy odaértünk, az egész átcsapott egymás lökdösődése-verekedés-nyaggatás-rugdosódás kombinációba, a szánkó pedig már csak egy tárgy volt, amit jól oda lehet lökni a másiknak.

én pedig az ilyesmit határozottan nehezen viselem. Mint ahogyan azt is, amikor hazaérkezéskor a liftből kiszállva mindkét gyerek iszonyú hangerővel, szándékosan egyre hangosabban ordít, sikít, rohan, dobog, lökdösődik, stb.

úgyhogy ma gyorsan alkalmazni kezdtem egy tanulás alatt álló módszert, amelynek első pontjaként egy ilyen helyzetben nem reagálunk csípőből ingerülten, ráordítva, beráncigálva, odadobva, stb., hanem megállunk egy pillanatra, és megvizsgáljuk a bennünk felgyülemlett érzéseket és indulatot. Ez persze tényleg csak az első lépés, viszont amennyiben ez sikerül - és ma sikerült, hurrá, hurrá - akkor az adott esetben máris óriási előnyre tettünk szert. így aztán csak simán bejöttem, simán behúztam őket, bezártam az ajtót, simán megvártam amíg a szándékosan ledobált ruhákat egyenként a kezembe adják, és még a kézmosásig is sikerült ordítozás nélkül eljutni. 

mindeközben arra is ráébredtem, hogy valójában nem egyszerűen arról van szó, hogy én ne tudnám másképp csinálni, mint ahogyan szoktam, sokkal inkább arról, hogy nem akarom. hogy egyszerűen annyira, de annyira taszít, amit ilyenkor csinálnak, hogy valójában legszívesebben igenis idegbeteg házisárkányként ordibálok, amíg a végén mindenki sír. csakhogy ez rettentő rossz megoldás. ezért aztán fájó szívvel, de le kell mondanom erről a szerepről és jobban működőt kell találnom. ezen munkálkodom.

volt aztán persze másmilyen része is az estének - büszkén mondhatom azzal, hogy nem borult el az agyam, cirka 5-10 perc alatt le is tudtuk ezt az őrjöngést.

így aztán pl. amíg én tejbegríz-keverős relaxációba vonultam, ők gyönyörű kővásárt rendeztek a szoba asztalán...

Származási hely: Főalbum

Származási hely: Főalbum

Arra gondoltam a napokban, hogy most már mindjárt a 9. hónapban leszek, ami már nagyon szülés-közelinek hangzik. az is érdekes, hogy míg korábban ezt a trimeszteres felosztást, is olyan erőltetettnek gondoltam, most mind az első, mind a második rész végén, azaz a következőbe lépéskor éreztem egy váltást mind fiziológiai mind lelki téren. vagyis, hogy előbb éreztem valami furcsát, és akkor utánanéztem, és nicsak, most lépek a következőbe. És most a 9. hónap határán, egy pár napja is éreztem valamit, mintha fogaskerekek állnának át másféle kapcsolódásra, és ahogy gondolkodtam, hogy mi lehet ez, arra jutottam, hgoy talán a 9. hónap kezdete :-)

Ennek kapcsán pedig most az is eszembe jutott, hogy talán ideje volna valamiket összekészíteni lassacskán, vagy gyorsacskán. Mert a kiskönyv már mindig nálam van, meg ha elhagyom a várost, akkor még egy-két dolog, amire szükség lehet - de azért olyan túl nagy összekészülettel még nem készültem (össze). már nem is emlékszem, hgoy ezt mikor szokták.

Lassan egy nevet is ideje volna találni, meg ilyesmi.

200 km-nél hosszabb utazásból ma azt hiszem bevállaltam az utolsót, reggel fél8as vonattal Miskolc, onnan Hidvég, negyed kettőkor már két gyerekkel a visszafelé tartó vonaton. Bőrönd, autósülés, táska, két gyerek, meg én. 3 óra utazás.

Származási hely: Főalbum

És még épp hazaértünk, mielőtt már belassult volna a közlekedés. Bp-en már belassult, de a Keleti pu-t már hazaérésnek tartottam.

És annyira jó újra együtt!

Származási hely: Főalbum

Az úgy kezdődött, hogy én kiötöltem, hogy milyen nagyszerű ajándék lesz Z-nak (és nem utolsósorban magamnak) egy két éjszakás, akciós wellness utazás a parádfürdői szállodába. pezsgőfürdő, erdei séták, finom vacsora, nyugalom...

Aztán ez az utazás, közös döntést követően nem valósult meg, viszont, mivel a gyerekek már elutaztak Hidvégre, Z. pedig már kivette a szabadságot, itthoni pihenéssé alakult. közhely persze, hogy nem lehet előre rápihenni a majdani fáradalmakra, de én azért hiszek benne, hogy valamennyire mégis lehet.

Ennek jegyében ma, hosszas lustálkodást követően megreggeliztünk, majd szépen egyenként megfürödtünk egy teli kád vízben (együtt ugyanis nem férünk ebbe a kádba:-), nekem még habfürdőm is volt, majd megvalósítottuk az erdei kirándulást a Normafától a János-hegyi kilátóhoz és vissza.

Származási hely: Főalbum

Származási hely: Főalbum

Ezek után pedig elköltöttük vacsoránkat a Vakvarjú étteremben. 

Már csak a jó nagy alvás hiányzik...

Származási hely: Főalbum

Nap, mint nap meghatódom azon, hogy a gyerekeim gondolataiban, érzéseiben mennyire jelen van a születendő kistestvérük. Rengetegszer beszélnek róla, hogy mit hogyan fognak csinálni, illetve fogunk csinálni. Pedig én magamtól - szerintem - nem emlegetem kifejezetten sokat a témát.

Julcsit, mint említettem leginkább a szülés, születés érdekli, de az utóbbi időben határozottan sokat kezdett babázni is. Ma hazafelé egy elágazó szárú (csuzli szerű) botot hozott magával, aminek két végét ketten fogtuk, és azt kérte, hogy örökre tartsuk meg, mert akkor a kicsi szárát majd a kistesó foghatja, és akkor ez egy családi bot :-)

Tomi azzal foglalkozik legtöbbet, hogy miket ad majd kölcsön, mit hogyan oszt meg a kishúgával. Julcsi néhány ruháját tervezi kölcsönadni, Tomi a medvéjének a kis takaróját szeretné odaadni nagylelkűen.

Hogy aztán valójában mi lesz, az persze teljesen kiszámíthatatlan. egyelőre töltekezem ebből az idillien pozitív hozzáállásból.

Egyre jobban rajonganak mindeközben Zoliért, Julcsi sokat bújik, Tomi pedig keresi a közös programlehetőségeket...

Vékony - kiskanállal ügyesen lekanalazható - tejszínréteggel fedett tej, puha sajt, kicsit folyós tejföl, mátraaljai kéményes házikó képét idéző füstös kolbász és szalonnaíz, erdei gomba és a többi... 

amit annyira szeretek ezekben, talán éppen ugyanaz, ami sokakat riaszt, a mindig változó. a tej mindig egy kicsit más ízű, a tejszín hol abbahagyhatatlanul finom, hol bosszantóan savanykás, a tejben néha tejszín csomók válnak ki, amitől furán néz ki, a kolbász néha füstösebb, néha kevésbé aromás. nem lehet kétszer ugyanolyan. és ez annyira jó, és annyira igazi!

természetesen Z. születésnapi desszertjeihez is a házi tejszínből - ami ezúttal kifogástalan volt -, kimért krémsajtból, nem tudom honnan kapott sütőtökből, és az egyenesen Baliról érkezett vaníliarúdból használtam. Igaz, a mangószósz egy zacskóban volt, de az íze valóban olyasmi, mintha frissen passzíroztuk volna.

receptek innen, Zoli által választott helyről:

http://imbisz.blogspot.com/2011/11/gyombermania.html

és

http://imbisz.blogspot.com/2011/08/szeder-szajban.html

A szeder helyett mangószósz (fahéjjal, szerecsendióval és barna cukorral ízesítve) saját ötlet volt.

 Elég jól sikerültek, és a szokatlan ízek miatt a gyerekek sem sokat ettek belőlük, így szinte mindent a felnőttek fogyasztottak el. :-) később kiderült, hogy Z. másik gyömbértortára gondolt, amin mézes krémsajt helyett fehér csoki öntet van, de senki sem bánta, hogy így alakult...

és ilyenek lettek:

Julcsi még reggel, a kép szélén látható fatortával indított, amin mindig öt gyertya van, és mégis minden születésnapra jó. és minden születésnapon szerepel is. sokszor, egymás után ünnepelve, egymást. rengeteget játszanak vele :-)

Tegnap reggel a rádióban beszélgettek az egyházügyi törvény kapcsán a a Krisna-tudatú Hívők Közösségéből valakivel (nem hallottam a nevét). A riporter folyamatosan provokatív kérdéseket tett fel, kiforgatta a szavakat, és úgy tűnt, mint aki mindenbe beleköt - tán épp csak azért, hogy jobban kiderüljön, hogy a provokáció itt nem működik?

Mindeközben, a kérdésekre válaszoló krsna-tudatú hívő teljes nyugalommal és természetes magabiztossággal válaszolt mindenre. Nem hallatszott elfojtott indulat, düh a provokációval szemben, védekezés, semmi ilyesmi... 

vártam, hogy mikor mérgesedik fel, hogy a politikusokhoz hasonlóan valamiféle játszmába megy bele, védekezni, meggyőzni, érvelni, vádaskodni kezd, de nem következett semmi.

 nem is a konkrét szavak, inkább a szavak közötti tér és a hanghordozás.

egyszerű nyíltság volt a hangjában, kíváncsiság - vajon mi lesz a következő kérdés - és igyekezet hogy érthető válaszokkal szolgáljon. amiről beszélgettek, az nem a vallásukról, nem a hitükről szólt, hanem mindennapi kérdésekről, adminisztrációról, jogi dolgokról. mégis öröm volt hallgatni.

Mostanában két hétvége is volt, hogy az egyik, (vagy a másik) gyerek volt itthon egy napot, míg a másik (vagy az egyik) pedig nagyszülői kényeztetésben vett részt.. és ezek (szerintem legalábbis) nagyon jól sikerültek. 

Tomival múlt pénteken ketten mentünk úszásra, bementem vele, és végignéztem az edzést, nagyon büszke volt, főként a fejesugrásra, ragaszkodott hozzá, hogy az tetsszen nekem a legjobban (mert nekem a gyors és hátúszás is nagyon tetszett) aztán másnap délelőtt állatkertben voltunk (ld. jegesmedve) és egyébként lajhár is volt szabadon, és meg lehetett (volna) simogatni, de szerintem annak kampóból volt a karma, amit utólag rászereltek, legalábbis pont úgy nézett ki. Másnap délelőtt még Z. és Tomi moziban is voltak.

Most 7végén pedig Tomi ment a Krúdyba, és Julcsi Zolival nézett filmet, plusz rajzoltunk pasztellkrétával, plusz sokat összebújtunk, Zoli meg bolondozott Julcsival rengeteget.

Tomi a Mezőgazdasági Múzeumban:

érdekes egy gyerekkel lenni. 

és milyen érdekes lesz hárommal... :-)

A bejegyzés eredeti címe: A jegesmedve lett volna. és arról írtam volna benne, hogy az utóbbi napokban az egyik legérdekesebb állatkerti élményemet éltem át, ami a jegesmedve etetése volt.

önmagában nem volna oly kiemelkedő, hogy a medvéknek halakat dobnak be és ők azokat megeszik, csakhogy a halakat a vízbe dobták, ahova az óriási testű szőrös állat beugrott, mi pedig az üvegen keresztül néztük, ahogy tőlünk alig néhány pár méternyire úszik, az arcunktól fél méternyire rugaszkodik el az üvegtől az óriási szőrös talp. valahogy így (nem saját kép): 

viszont nem erről írok. az idézetet, amit az elejére biggyesztettem épp most olvastam egy e-mailben, és az jutott eszembe, hogy hátha segít a ma is felmerült helyzettípusban: Gyerekek valamiért küzdenek, én egyre idegesebb vagyok, érzem a szétesést, indulni kéne, egyre nagyobb a feszültség, mondom, hogy nem lehet (mai napon épp Tominak) erre T. belémrúg egy nagyot, amin én nagyon kiakadok, szó nélkül mindenkit kirakok a folyosóra, rossz kedvűen elindulunk az óvodába, az utcán T. tovább próbál rugdosni: térden rúg, meg bokán, én próbálom távol tartani, járókelők próbálnak elférni, én egyre rettenetesebben érzem magam. (a gyerekek nem tudom hogy érzik magukat, mert magammal vagyok elfoglalva). ez a szitu. és csak azt tudom, hogy ennek a kezelése így nagyon nem jó, de a helyzeten belül nem tudok cselekedni. 

persze rengetegszer pedig tudok, megoldom, másképp csinálom, más irányba megyek, stb. de egy-egy ilyen is óriási kudarc, hiába oldok meg másik 10 helyzetet naponta.

A gyorspara:

meglepően félelemmentesen zajlik ez a várandósság az előzőekhez képest. ami persze nem azt jelenti, hogy nincsenek szorongások, de az előző kettőhöz képest, amikor ezen időszakban már rég a koraszülés téma foglalkoztatott és a gyakori hasfájások, most, bár a hasfájások szerintem nem sokkal ritkábbak, valahogy nem gondolom, hogy nagy probléma lenne velük.

viszont tegnap a fejembe vettem (már tegnapelőtt elkezdtem belevenni a fejembe), hogy kevesebbet mocorog a gyermek, mint az korábban. aztán tegnap egész du. nem éreztem mozogni (nyilván pihent), és estére már annyira pánikba estem, hogy gyorsan beszaladtam a Jánosba, hogy vizsgálják meg. Persze, hogy odafele menet már mozgolódott, az egy óra hosszat tartó ctg alatt pedig már aktív volt teljesen - ezalatt az ügyeletes orvos elment és egy komplett műtétet is levezetett- majd miután visszatért közölte, hogy a ctg gyönyörű, minden rendben.

lehet, hogy kikerülhetetlen egy-egy ilyen pánik?

van valami egyébként ezzel a 30-34 hét közötti időszakkal nekem, mert T-val is ekkor voltam kórházban görcsökkel, J-val ezekben a hetekben volt egy kísérteties éjszakám Horányban a Szentendrei szigeten, kórházaktól távol, egyedül egy szobában, szabályos 10 perces görcsökkel, most meg ez a para.

érdekes.

 Mondjuk azt tényleg nem értem, hogy hogy van az, hogy nekik kifogyhatatlan az energiájuk, illetve kizárólag akkor fogy ki - vagy inkább hagy ki :-) amikor épp öltözni, vagy vetkezni kéne, netán hazasétálni.

Este 9kor fel-alá járkálok, várom, hogy J. is elaludjon, mert tudom, hgoy ha leülök, akkor viszont nem tudok felállni. Tomi szortyog, és félálomban rosszullétre panaszkodik, de szinte át sem gondolom, hogy az ágy végébe készített hányótálon kívül hogyan segíthetnék neki, amikorr Julcsi kijön a szobából, hogy kakilnia kell .

és mialatt én várom, hogy elkészüljön, a konyhában állva, az asztalra dölve majdnem derékszögben, egyszer csak fokozódó hangerővel azt hallom, hogy anya, anyaaa... a hang egészen közelről jön, és akkor rá kell jönnöm, hogy néhány másodpercre elaludtam ott állva.. és mialatt én próbálom erőmorzsáimat összeszedni, Julcsi óriási lelkesedéssel mesél: Hogy a nagy kaki, amit lehúztam már, volt az anyakaki, és ez a három kisebb itt a nagytestvér és kistesttvér kaki, és a legkisebb egy újszülött kaki. aztán jönnek az középső csoportos és nagycsoportos kakik... :-) és csak mondja, lelkesen és erővel, és én hallgatom.

A karácsonyi sütés-főzés alatt mézeskalács készült(kép később) és bejgli:

Tomi és Julcsi a porélesztős zacskót nézegetik. Tomi elolvasta Julcsinak, hogy élesztő... Julcsi tanakszik, majd kisvártatva megkérdezi:

- Anya! Ha Tominak meghal a szörny-barátja, akkor ezt majd odaadjuk neki?