Kifejezetten szeretek tejbegrízt készíteni. Nem gyakran csinálok, de amikor igen, akkor teljesen bele tudok merülni ebbe a nagyon egyszerű folyamatba. újra és újra elámulok, hogy az egy liter tejben mindössze 10 lapos kanál gríz, ami az elején szinte észre sem vehető, a végére szépen felduzzad, elsimul és sűrűvé válik. én meg csak kevergetem, kevergetem, (persze amikor épp nem kell berohangászni percenként :-) és közben gondolkodom.. pl. ma újra az indulatkezelési kudarcaimon - és részleges sikereimen

Ma óvoda után még elmentünk a házunktól 5p-re lévő kis dombra - valóban kicsi-, hogy szánkózzunk néhányat.

(az illusztráció nem ott készült, hanem 7végén a bikáson...)

Származási hely: Főalbum

Odafelé a kisdombhoz még jó is volt, Tomi húzta Julcsit a szánkón, azonban onnantól, hogy odaértünk, az egész átcsapott egymás lökdösődése-verekedés-nyaggatás-rugdosódás kombinációba, a szánkó pedig már csak egy tárgy volt, amit jól oda lehet lökni a másiknak.

én pedig az ilyesmit határozottan nehezen viselem. Mint ahogyan azt is, amikor hazaérkezéskor a liftből kiszállva mindkét gyerek iszonyú hangerővel, szándékosan egyre hangosabban ordít, sikít, rohan, dobog, lökdösődik, stb.

úgyhogy ma gyorsan alkalmazni kezdtem egy tanulás alatt álló módszert, amelynek első pontjaként egy ilyen helyzetben nem reagálunk csípőből ingerülten, ráordítva, beráncigálva, odadobva, stb., hanem megállunk egy pillanatra, és megvizsgáljuk a bennünk felgyülemlett érzéseket és indulatot. Ez persze tényleg csak az első lépés, viszont amennyiben ez sikerül - és ma sikerült, hurrá, hurrá - akkor az adott esetben máris óriási előnyre tettünk szert. így aztán csak simán bejöttem, simán behúztam őket, bezártam az ajtót, simán megvártam amíg a szándékosan ledobált ruhákat egyenként a kezembe adják, és még a kézmosásig is sikerült ordítozás nélkül eljutni. 

mindeközben arra is ráébredtem, hogy valójában nem egyszerűen arról van szó, hogy én ne tudnám másképp csinálni, mint ahogyan szoktam, sokkal inkább arról, hogy nem akarom. hogy egyszerűen annyira, de annyira taszít, amit ilyenkor csinálnak, hogy valójában legszívesebben igenis idegbeteg házisárkányként ordibálok, amíg a végén mindenki sír. csakhogy ez rettentő rossz megoldás. ezért aztán fájó szívvel, de le kell mondanom erről a szerepről és jobban működőt kell találnom. ezen munkálkodom.

volt aztán persze másmilyen része is az estének - büszkén mondhatom azzal, hogy nem borult el az agyam, cirka 5-10 perc alatt le is tudtuk ezt az őrjöngést.

így aztán pl. amíg én tejbegríz-keverős relaxációba vonultam, ők gyönyörű kővásárt rendeztek a szoba asztalán...

Származási hely: Főalbum

Származási hely: Főalbum