DJTZs

Amennyire ki tudok akadni dolgokon, annyira oda is tudok lenni másikakért.

Tomi megérkezett egy hetes hidvég-miskolci pihenőjéről, jelentősen javult egészségi állapotban, és szerintem több kilót hízva - mondhatnám erősödve, ami bizony nincs hátrányára :-)

Első este rögtön egy összezörrenéssel kezdtünk, nem tudom kezelni azt, amikor ütöget, rugdos szándékosan. Egy új, óvodában tanult szokása szerint, amikor nagyon mérges, egy jól irányzott mozdulattal bokán rúg, majd ezt, alkalomtól függően többször is megismétli. Én pedig zéró toleranciát mutatok ilyenkor, és sajnos el is borul az agyam gyakran. néha órák múlva jutok csak oda, hogy beszéljünk a dologról.

Ehhez képest a vasárnap pedig idilli volt, magamra is büszke vagyok, kicsit átrendeztem az energiáimat és a figyelmemet, és ez valószínűleg hatott, mert sokkal gördülékenyebben voltunk együtt hárman (Z. nem volt, mert munkahelyen töltötte a 7végét). így délelőtt rajzoltak, filmet néztünk, bejgli tölteléket készítettünk, játszottak, maguktól pihenni is mentek egy kicsit... és teregettünk...

Tomi: (lejárt a mosás, kikapcsolja a gépet, nyitja az ajtaját):

 - Én mindent elvégzek, ami ezzel a mosással kapcsolatos... ennyi házimunkát elbírok... (kiveszi a ruhákat a kosárba, bevonszolja a kosarat, kezd teregetni)

- Majd amikor megszületik a kistesónk, akkor ezeket a dolgokat mind egyedül fogom csinálni, és nektek nem is kell Apával ezt csinálnotok... (később): Minden játékomat oda fogom adni neki. Majd átnézem őket, és ami nem törik el, azt odaadom neki...

persze nem fejezte be a teregetést, de azt az 5-6 ruhadarabot, amit kirakott teljesen szépen helyezte el, egyáltalán nem is kellett igazgatni, szépen ki voltak rakva. 

Persze, én sem gondolom komolyan, hogy jó ötlet lenne J-t bevinni a szülésre, de azért tetszik, hogy ennyire érdekli. Bár saját magáról látott rögtön születés utáni képet, sőt a méhlepényről is és nem borzasztotta el, sőt...

A hogyan születik a kisbaba könyvet választotta a könyvtárban tegnap (sztem 7-8 éveseknek való), és számtalanszor kérte az:  - anyuka még egy utolsót nyom, és nicsak már kint is van a kisbaba feje...- részt :-)

Egyébként más naturális dolgok is érdeklik, és pl. a lovak iránti nagy rajongása közepette, kérdezgette múltkor, hogy lóhúst esznek-e az emberek. Amikor mondtuk neki, hogy bizony előfordul, akkor nem elszörnyedt, hogy jaj szegény paci, hanem jelezte, hogy szeretné megkóstolni. azóta kéri, hogy vegyek neki lókolbászt...

nagyon érdekesnek tartom ezt a "holisztikus :-))" rajongást. Ló, ember, mindenestül, nem csak a cuki rész...:-)

Hát, hogy milyen anya vagyok, az elég összetett, de amúgy azt gondolom ezzel a kérdéssel szinte mindenki küzd, kérdés, hogy ki mennyire merül bele, meg hogy mi jön ki... 

Julcsi egy ideje élénken érdeklődik a szüléssel kapcsolatosan. leginkább az foglalkoztatja, hogy pontosan hogyan bújik ki a kisbaba, hogyan fér ki, mi történik közben az anyukával, mit érez... tehát mindenféle gyakorlatias kérdés. amiket ezzel kapcsolatosan felvet:

- Anya, a kisbaba szülése olyan, mint a kakilás?

- (egy könyvet nézegetve): Anya, neked is majd olyan lesz, hogy egy kicsit fáradt leszel, aztán még egy nagyot nyomsz?

- Anya, de miért nem szabad a gyereknek megnézni a születést? Akkor apa fényképezze le azt, amikor kibújik a kisbaba feje!

ezen kívül természetesen még a kiscsikó születése is érdekli, úgyhogy a lovas könyvben az egyik kedvenc lapja. 

- Anya, engem a kisbaba születése érdekel és még a kiscsikóé is!

Pontosan? tudja, mi a köldökzsinór, a magzatmáz, stb. bár a múltkor egy kicsit meglepődtem, amikor egy cukros mézeskalácsot nyalogatva egyszer csak megszólalt: lenyaltam róla a magzatmázat! :-)

néha már már elbizonytalanodom, hogy miért is ne nézhetné meg, ha ennyire érdekli... még jó, hogy erre a kórházi protokoll szerint nincs lehetőség (szerintem), így aztán jó lelkiismerettel válaszolom, hogy sajnos nem lehet...

 amióta nem nagyon írok blogot, azóta még kevésbé tükrözi az életemben leglényegesebb dolgokat, az, ami mégis megjelenik. ugyanis naponta történnek dolgok, szépek, fontosak, jönnek érzések, jók és rosszak, aztán egyszer csak épp van időm és kedvem írni, és megragadok egy pillanatot és írok róla. 

mostanában gyakran gyötröm magam a "rossz anya" komplexussal, mivel türelmetlenségem és következetlenségem sok veszekedést, sírás-rívást idéz elő. így aztán, amikor már nagyon türelmetlen vagyok, és csúnyán viselkedem a gyerekekkel, akkor utána nagyon kiborulok. rendszerint nem is aznap, hanem a következőn, és nem is azon, hanem valami máson, és akkor előretör, hogy na igen, én vagyok a legszörnyűbb anya, össze-vissza viselkedek, és amúgy is még két gyerekkel sem bírok, mit képzelek magamról, hogy önszántamból bevállalok egy újabbat. - ó, mostanában úgy várom már, hogy megszülessen, és együtt legyünk, és szoptassam, és hordozzam a kendőben, stb... :-)

vigaszom ebben a kaotikus érzésvilágban, hogy Zolival legalább elég jól tudok beszélni ezekről is, és úgy általában mindenről és minden olyan érzésről, ami nem közvetlenül őt, vagy a párkapcs.-ot érintik, érthető módon azok a témák sokkal nehezebben kezelhetők - és sok sok vitát és veszekedést is szülnek.

Máskor azzal nyugtatom magam, hogy hát igen,, a hormonok, na azok aztán most dolgoznak nagyon. de ez nem megnyugtató igazából. mert hormonok mindig vannak, és szórakoznak az emberrel, ez nem jó kibúvó. úgyhogy marad a valódi megoldáskeresés. de vajon mi a valódi megoldás? és hogyan keressem meg? na ezt még nem tudom.

 a bejegyzés címe meg onnan van, hogy épp a napokban is volt egy ilyen idegeskedő türelmetlenkedős este, aminek a végén aztán épp Z. volt, aki azt mondta a gyereknek, hogy na, most már elég a kirohangálásból és dumálásból (lefekvés után sokkal), és becsukta az ajtót, amire Julcsi kiborult. na erre én magamban a konyhában úgyszintén. a végén meg bementem, mondtam, hogy énekelek nekik egy kicsit, megsimogattam T-t, odafeküdtem J. mellé, és addig simogattam, amíg meg nem nyugodott és el nem aludt. és nagyon sajnáltam, hgoy nem így kezdtem. 

erre ma: kezdődik ugyanaz a kijárkálás, az ezt csináld anya, azt csináld, takarj be, hozz vizet, hol a pelus puha része? leesett a nyúlfejű, stb... és amikor már a sokadik ilyenen voltunk túl, akkor mondtam, hogy na, most csukom be az ajtót és kezdtem becsukni. amire mi is lett? J. torkaszakadtából elkezdett üvölteni, T. meg megkérdezte, hogy akkor most bent maradok-e énekelni? hááát. akkor gyorsan ráébredtem, hgoy ez itten egy próba. és erélyesen rászóltam Julcsira. és azóta csend van.

de hogy milyen nehéz a határt megtalálni! hogy most szomorú, szüksége van rám, játszik, fáradt, határait próbálgatja, szeretetre vágyik, vagy éppen mi. azt hiszem legtöbbször ők maguk sem tudják. csak egyszerűen gyerekek.

és szép zárszóként írhatnám, hogy: és ez így van jól...

ami egyébként igaz, de ettől még én nem tudom kezelni ezeket a helyzeteket...

Julcsi:

Az űrlényes fimben nem itt éltek, hanem egy másik Földön, mert náluk minden lebegett.

Mert nem a vásárból vették a szerelmüket, hanem onnan az utcáról találták. 

Az igazi Földön valahonnan venni kell a szerelmünket. Azért ők nem a mi országunkban léteznek.

 A helyzet az, hogy jócskán elszoktam attól, hogy a gyerekeimmel egész nap egyedül vagyok itthon. a délutáni, óvoda utáni pár óra mindehhez képest smafu. 

Igaz persze, beteg, gyógyszeres kezelés alatt álló gyerekekkel, akikkel a hideg és rossz levegő miatt napokig ki sem mozdulhatok ez valószínűleg valóban nem egyszerű. minden esetre a naponta estére (8 óra) elég érdekes állapotban voltunk mindannyian. - különösen én -

így aztán azzal biztattam magam a hét során, hogy mennyire klasszul játszadoznak időnként hosszú percekig, milyen vicces és aranyos dolgokat mondanak, milyen jól lehet már velük tevékenykedni (rajzolás, festés, társasjátékozás), és ha már egy szemhunyásnyit sem alszanak délután legalább milyen jó korán lefekszenek...

persze az ilyen éjszakák jó néhány keléssel fűszerezettek (láz, köhögés, teázás, stb.) de még ebben is találtam meghittséget. pl. amikor két kis forró gyerek botorkál át az ágyunkba és fészkeli be magát, két kis pohár tea melegszik a fűtőtesten, és két édes kisgyerek szuszog egészen délelőtt 10ig. 

Végül is a két gyerek fekszik reggel az ágyunkban is szinte már nosztalgikus érzés...

Származási hely: egyéb

és is ha a szükség úgy hozza, négyen is el lehet aludni 2,8 m2-en :-)

T: - Anya, vettem a boltban internetet ezer forintért!

D: - és hol van az interneted Tomi?

T: -Megvettem, bedugtam a TV-be, és kaptam két ingyen csatornát!

Néhány hete a Süni csoportban volt nyílt nap, ma pedig Julcsiéknál, a Százsszorszépben. A gyerekek (elvileg) úgy viselkednek, mintha minden a legtermészetesebben volna - jó előre begyakorolják, hogy a szülők ebben az esetben valóban vendégek, nézők, nem pedig játszópajtások... Én persze tegnap realizáltam, hogy akkor ma ott kéne lennem, a PwC helyett, Julcsi már régóta kérdezgette, hogy mikor lesz náluk a nyílt nap, és ugye megyek... hát megoldottam.

No, én ebben a tesszük a dolgunk, nem rohangálunk az anyukánkhoz részben nem hittem, de bármily hihetetlen volt, mindkét csoportban megvalósult. A szülő (jelen esetben pl. én) könnybelábadt szemmel figyeli a gyerekeket, ahogy odaülnek mesét hallgatni, ahogy reggeliznek: teát tölt magának, helyre viszi a tányért, stb... A nyílt nap végén, amikor a gyerekek az udvarra mennek az egyik óvónénivel, akkor a másik óvónénivel átbeszélik a szülők az észrevételeiket.

Julcsinál még nyílt tornaóra is volt, erre volt a legbüszkébb. Rengeteg gyakorlatot csináltak, én a nézésben is elfáradtam. Tomiéknál hosszú, interaktív mesés feladat volt, azt is végigcsinálták a gyerekek. Az óvónénik joggal büszkék a csoportokra és magukra, én pedig annyira, de annyira örülök, hogy ide járnak, ahol mind a négy óvónéni olyan lelkesedéssel, és szeretettel, odaadással beszél róluk és fordul hozzájuk, hogy bizony jómagam sokszor példát vehetnék róluk.

Éljen az Ezüstfenyő ovi, azon belül is Móni néni, Lilla néni, Éva néni, Marcsi néni... no, meg persze a szuper aranyos dadusok, és a lelkes gyakorló óvónénik, meg István bácsi a kertész és úgy egyáltalán mindenki :-))

Zoli fotói a hétvégéről...

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

Származási hely: 2011 Nov 1 Miskolc-Hidvég

 D: Tomikám, és miért nem alszol mostanában az óvodában?

 T: Mert nem vagyok fáradt! Ma én aludtam volna, csak nem engedte a szemecském. Mindent látni akart, ami történik! Mindig amikor lecsuktam: Nem! Tomi! Nem szabad! ezt mondta...