" 'Mihelyt nem kell: mindenem a tied' - ez az élet vásárcsarnokának felirata."
Nagyjából 13 éve forgatom W.S.könyvét, az első olvasások mint valami nagy felfedezések, itt aztán mindent megtalálunk, nincs is több, mit tudni és élni kéne és ilyesfélék... Nagyjából 13 éve, és ott tartok, mintha most látnám először. az eszemmel felfogom, a tudatommal tudom de magam valójában nem kerülök közelebb. talán a próbálkozás, az akarat, épp amiről szól, hogy azt ne, a vágy, hogy sikerüljön, mindezek megakadályoznak.
Nem enged közel.
Vannak dolgok, amik evidensek és mégis néha éppen magunktól nem jut eszünkbe. Hogy én egész gyerekkoromban nehezen aludtam el, rengeteg ideig ébredtem éjjel, állandó társaságot igényeltem. - hogy mindmáig igénylem, hogy elalváskor ne egyedül legyek...
S hogy éppen ez az, amivel küzdök Julcsinál. komolyan azt érzem, - és milyen szerencsés is vagyok! tudom tudatosan szintén - hogy gyakorlatilag nincs semmi komolyabb nehézség mostanában a gyerekekkel, persze fárasztó, meg idegesít a nyeszegés, meg nehéz, amikor nem jön az utcán, hanem kettő egyszerre eldobja magát... de mindez az alvás-dologhoz képest semmi. és hogy az miért ilyen nagy ügy? nekem? mert nyilván nekik nem az. mert nem csak a pihenés hiánya. hanem egyszerűen a tény, ohgy a fáradt gyerek nem fekszik le aludni szörnyen idegesít. nem is játszik, hiszen ahhoz fáradt, csak nyeszereg, kurjongat, és mindent megtesz azért, hogy el ne aludjék.. hogy bemutassa nekem, hogy lehet így is. én pedig a tehetetlenségemet mutatva egyre inkább hergelem erre.
mostanában hetente többször álmodom repülőszerencsétlenséget. én kívül vagyok, nézem. néha sok sérült van, néha látszanak, néha nem, van hogy felrobban, van, hogy csak a vízbe süllyed, ma éjszakai álmomban még segítettem is a csapatnak felderíteni, hogy hol lehet a gép a tenger mélyén. fogalmam sincs mi ez. Egy időben a valahová igyekszem felmászni, de nem sikerül volt a fő álmom. most ez. szinte mindig közelről látom a gépet. nem, nem tervezünk semmiféle repülős utat a nyárra.. sőt semikor a közeljövőben...
Az alvás-dolgot nem tudom elengedni. bár minden kudarckor mintha egy picit lazulnék, de a másik felem mintha mindinkább görcsbe rándulna. már reggel szorongok tőle.
Ja, még egy dolog. ha szoptatnám elaludna.
És a tehetetlenség érzés - engem legalábbis - feszültté, ingerültté tesz.
MIT KÉNE? BELÜL? KÍVÜL?
