Miután egyre inkább úgy tűnt, hogy Julcsi nem fog a közeljövőben szépen lassan, magától leszokni az esti, vagy a reggeli anyacummogásról, tegnap este 10 és 11 között, miután hosszabbnak tűnő altatás után többedszerre mentem be valamelyik cukorfalathoz, és a végén kissé idegesen ki.. férjemmel középhosszúságú szóváltás után úgy döntöttem, hogy Julcsi ezentúl csak reggel szopik anyatejet.
Mivel egészen idáig szörnyű lelkiismeretfurdalással tudtam csak a mesterséges elválasztásra gondolni, miközben tisztelettel vegyes csodálkozással néztem azokra az anyákra, akik menetrendszerűen szoktatták le csemetéiket/vagy voltak kénytelenek abbahagyni a szoptatást, el sem tudtam képzelni, hogyan nézhet ki az első olyan este, amikor itthon vagyok és ennek ellenére nem szoptatok . (olyan már többször volt, hogy nem voltam itthon, ekkor J-nak láthatóan semmi gondja nincs ezzel).
Most van ez az este. Persze Z. altat, az már végképp nem elképzelhető, hgoy nem szoptatok, és én altatok, J. szépen lefekszik... na persze. szóval Z. altat, J. eddig összesen 3-4 percet sírt, most épp nem teszi. közben sűrűn idézem fel említett anyukák nem hogy nem lelkibeteg, vagy bármi sérüléssel jellemezhető, hanemhogy kifejezetten vidám és kiegyensúlyozott kiskölykeinek arcait...
érdekes módon az éjszakánál nem okozott igazán lelkiismeretfurdalást. onnantól h meghoztam a döntést, csak a türelmemen múlott és azon a 3-4 napnyi kitartáson, h éjszakai szoptatás hiánya ne okozzon gondot. de vhogy mindig azt képzeltem, hgoy a reggel/este majd magától alakul, mint Tominál... vagy, hogy majd 2-3 éves koráig szoptatom nagy vidáman, minden gond nélkül. de éppenséggel egyik sem az elképzelésnek megfelelően alakult.
persze én is tudom: a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy nagyon szeretem szoptatni és eszem ágában sincs erről leszokni egyelőre :-) viszont a másik oldalról: nincs türelmem és energiám már ezekhez az estékhez, az összerendezéshez, a cummogásról-leállításhoz.
most pihenek egy kicsit, és semélsóen, hoy... kunnyad a felj...
