Naponta hallom a panaszokat az időjárásra, egyszer az a gond, hogy esik, máskor, hogy fúj, aztán hogy megint túl hideg van (rendszerint a bölcsisnénikkel, illetve hasonló találkozásokkor jön ez elő) .. én meg közben nem is mondom inkább: hogy én kifejezetten élvezem ezt az igazi tavaszi időt. Talán éppen a változatosságát. HOgy egyik nap esik, de másik nap már gyönyörűen süt a nap, hgoy következő nap épp fúj a szél, de délutánra már jobb lesz, stb. mindegy, nem is magyarázom tovább, nekem bejön.
Egyébként is az a benyomásom, hogy az emberek szinte mindig panaszkodnak az időjárásra, mert ha épp nem esik, akkor túl nagy a szárazság, ha nincs hideg, akkor már túl nagy a meleg. na, arra én is szoktam panaszkodni rendesen...
A nekem tetsző tavaszon kívül - amiképp reméltem is - új távlatokat nyitott Tomi bringázása. Most már egészen rendes távolságokat tudunk megtenni egészen belátható időn belül, sőt időnként futnom is kell utánuk, amit egyébként egyáltalán nem bánok. sokkal jobban bírom, mint a szüttyögést.
From 2010aprilis |
És a harmadik idő...:
Amikor Julcsi reggelente vidáman besétál a bölcsibe, csak egy "szia anyát" hátradobva, majd délután fülig érő szájjal, kacagva rohan felém, néha elgondolkodom, hogy hogy lehetünk ilyen szerencsések, hogy ez ennyire jól ment/megy.
Mert szerintem ez nagyon nagy részt szerencse nekünk. köszönhetően többek között a kedves gondozónőknek, kiemelten Erika, aki szuperaranyos, I. néni, aki igaz belevaló gondozónéni, és akinek néha, számomra hajmeresztő mondatok hagyják el a száját, de a gyerekek láthatóan szeretik és rendet is tud tartani, meg a szomszéd csoport vérbeli szintén hagyományos típusú gondozói, akik kedvesen mosolyognak, de látszik rajtuk a szigor és a rend valahogy egy harmonikus egységet alkotnak ott a gyerekek körül.
Ezen kívül azt hiszem számít az idő is. HOgy szinte soha nem sietünk (igazán). Persze sürgetem Julcsit, hogy most már indulás, meg öltözz, meg ilyenek, de nincs igazi nyomás, van elég időnk. Van idő itthon játszani reggel indulás előtt, van idő odamenni, utazni vagy bringázni, ott van idő összebújni, ha kell percekig is, az elválás előtt. És nincs sietség.
Azt hiszem ez nagyon nagyon sokat számít. Többször éreztem már, hogy ha itt, most nem várnám ki, amíg eljön az idő a következő lépésre, vagy nem nyugodtan irányítanám a történéseket (indulás, cipővevés, öltözködés, elválás...) akkor bizony lenne óriási sírás-rívás. De van idő. egyelőre.
Ez pozitív, és köszönhető annak a nem ennyire pozitív dolognak, hogy a munkahelyről nagy a csend, semmi hír... a pénzt persze utalják, a letöltendő szabadság fogy. Itthon a káosz is csökken, már ami a tárgyakat illeti, és ha munka nincs is, idő legalább van. Szerencsére jó idő :-)
From 2010aprilis |