ma reggel, amikor felkeltem, és úgy érzetem, mintha szinte nem is aludtam volna (bocsánat , ez valójában tegnap volt, de mégis az elmúlt nap reggelén..),akkor elhatároztam, hogy ma este (valójában ennek is tegnapnak kellett volna lennie) feltétlenül lefekszem időben, hogy ne legyek mosott rongy 24-ére, ne legyek türelmetlen és ingerült a fáradtságtól, hanem kipihenten és vidáman...
...mosott rongy leszek. most már mind1.
azt már megszoktam, amióta gyerekeim vannak, hogy én is (mint szinte minden kismama, ) nehezen bírok sírás, meghatódás, esteleg megrendülés nélkül bárni olyan történetet, jelenetet, utcai történést, ami kisgyerekeket érint.
hogy az annapeti (anna születése körül) könyvbe beleolvasok az auchanban, és a felénél be kell csuknom, mert idétlenül könnybe lábad a szemem, az ok.,
viszont hogy ez mostanra - tán a karácsony is teszi - kiterjedt szinte az összes, bármiféleképpen érzelmet érintő történésre, azt már kevésbé díjazom.
így: amikor pl. a gyógyszertárban az öreg néni a gyógyszerésznek magyarázza, hogy miképpen fogja elkészíteni a karácsonyi vacsorát, én meghatottan állok, - várom, hogy végezzen - és arra gondolok, hogy mennyire jó, hogy ilyen barátságos, nem rohanós környéken élünk, ahol ez megtörténhet... és könnybe lábadásnak indul a szemem.
az utóbbi napokban még legalább 2-3 ilyen törtnént, amiket most mégsem tudok felidézni, de nem kapcsolódott szorosan kisgyerekhez és mégis könnybe lábadt a szemem..
hát ez már mindig így marad? :-)
