A minap azon mosolyogtam magamban, hogy Tominál is, Julcsinál is folyton azt érzem, hogy hú, hát ez a legaranyosabb "kor" amiben épp van. visszaemlékezve Julcsi újszülöttkorára, csodálatos volt a pici éppen csak hogy megszületett Julcsit magamhoz ölelni, úgy aludni, hogy rajtam fekszik, érezni, amikor először ivott nagy kortyokkal, hallgatni a leee, leee sírást. aztán kicsit nagyobb lett,az volt a jó, ahogy elkezdett figyelni dolgokra, hangokra, fényekre, aztán ahogyan mosolyogni kezdett, egyre többet, ahogyan bújt, átölelve, ráfektetve a karjait az ember testére-ezt pl. tomi nem csinálta, amikor kicsi volt-. aztán most meg azért most a legjobb, mert lehet vele szuperül játszani, a mozdulatok, ahogyan már magától befordul irányba, ahogy melléfekszem, ahogyan a pici tenyerével az arcomat közrefogja és nagyon nagyon megfigyeli, ahogyan irányba fordítja a gumihalrágókát, ahogyan kurjongat... szóval most most a legjobb. tudom, hamarosan meg a következő lépcsőfok lesz éppen a legjobb.

Tominál már csak heteknyit emlékszem vissza, és kicsit árnyaltabb a dolog, mert gyakrabban idegesít a nyafogása, de mégis ugyanez az érzés, hogy na, épp most a legeslegaranyosabb, ahogyan próbálgatja a szavakat, és konstatálja hogy kimondott valamit. ma pl. krumplifőzeléket igyekeztem készíteni, sózom épp, és egyszer csak megszólal Tomi, hogy: Sóó, sóóó, aha, sóóó.

aztán van ez a félelem, ami szörnyű, és teljesen kikészít, nekem ez az elaltatás ügy nagyon nem jön be, de hát persze éktelen sírásra csak visszamegyek, - sikerült 5 kanál levest belapátolnom közben -  és akkor áll könnyes kérlelő szemekkel az ágyban... na ná, hogy leülök, ráhajtja a fejét a kezemre, összekuporodik, szuszog...

pár napja vettem elő a régi, Würtz Á. rajzokkal illusztrált J.A. Altató-t. nagyon tetszik tominak a könyv! ami legjobban megfogja, hogy az első képek egyikén az anya ott ül kis Balázs mellett, majd a hátsó borítón a képen a kisfiú már alszik, és az anya széke üres. ezt sokszor egymás után megnézi, és mutat az anyukára, majd az üres székre: Aja,aja. én meg persze mondom, hogy: látod, egyedül alszik el a kisfiú... mint te is :-) semmit nem használ...

reggel most már kéredzkedik az ágyunkba, hozza az alvós kellékeket, bújik, persze csak pillanatokra,

és ha Julcsi is ott van, akkor Csii, csiii kiáltások mellett előbb-utóbb megpróbál rámászni..

szóval mindig úgy érzem, ennél nem lehetnének aranyosabbak. és érdekes módon ez összegyeztethető azzal, hogy időnként iszonyú ingerült vagyok, pl. amikor Julcsi végre elalszik, majd T. kurjant egyet, Julcsinak kipattannak a szemei, sír....én meg úgy érzem, mindjárt lekeverek egy pofont a pici fiamnak, mert ezt nem bírom ki. na ná, nem keverek le semmit, amúgy is tudom, hogy 22 hónapos kisfiam semmit nem értene a dologból, tehát azon kívül, hogy szörnyű volna, még csak pedagógilag sem érne az ég világon semmit.

ja, azt álmodtam, hogy Tomi suttogott. hogy tudott suttogni. és suttogtunk egymásnak :-)