ez a harmadik féle bejegyzés, amit írni kezdtem a napokban.  az előzőek: óvodáról, bringáról, tvről, egyebekről. rájöttem, nem tudok másoknak írni, csak magamnak. legalábbis most. így aztán feladtam a mindennapokról írást a mai napra.

A táncról még nem írtam. pedig mostanában az egyik legjelentősebb. a mozdulat, a kontaktus, a test egyes porcikáinak mozgása tapadás, egyensúly, csúszás... érintés és annak hiánya.

Az elmúlt egy év alatt túl sok mindenki ........ távozott? indult máshová? költözött? ment el? a téli himalájai balesetnél közvetlen ismerősök, aztán máshogyan mások és barátoknak, rokonoknak ismerősei, családtagjai. és most újra. Mintha csak indulnának valahová. időnként keresem az értelmét. a zuhanásoknak az eltűnéseknek, a szervezet intrikáinak.

A hegyre sosem voltam még dühös. a belső késztetésre, hogy a sziklákat és a hegyeket hódítsuk, lehetőségeinknél közelebbről tapintsuk, már többször. nem mintha a düh bármin is segítene. az csak van. meg a kérdések is és az elszomorodás, a fájdalom.

Zuhanás:

mindeközben azt gondolom, akik a hegyekben járnak, nem volnának szomorúak a saját távozásuk láttán. szomorúak mi vagyunk helyettük.

Zuhanás-táncélmény:

Egy méter magasról hátrazuhanni, a kifeszített takaróba. egyenesen, megbicsaklás nélkül, bízni azokban akit tartják és bízni a saját testemben. nem egyszerű. pedig nem is magas. a pillanat töredéke alatt is erősödhet a félelem. és meg is teszi. remegés, sírás.

Hányszor gondoltam végig az elmúlt pár évben, hgoy ha akkor, ott, 8-9éve? a zempléni andezit sziklán nem ellenőrzöm le még egyszer biztonság kedvéért, hgoy a kezembe adott, jónak látszó és annak mondott hevedren a csomó valóban olyan-e, amilyennek lennie kell... ha nem ellenőrzöm le. vagy ha nincs lélekjelenlétem visszaakasztani a karabinert amikor látom, hogy nem jól van és két kézzel tartom magam... ha. de észrevettem. és emiatt a minden elvesztése helyett a semmi sem történik, felmérhetetlen nagy különbség. 

És ezt megélni néhány tizedmásodpercben hihetetlen tömény. úgy látszik, töményebb, mint gondoltam, mert újradolgozni is igen tömény volt.

Itt lenni jó.