Mottó:
"Szeresd a konfliktusaidat"
(Mérei Ferenc)
vannak sorok, mondatok , véletlenszerűen felbukkanó szavak, amelyek hirtelen megvilágosodás-szerű érzéssel töltik el az embert egy-egy pillanatra. Tapasztalataim szerint ezek általában olyan mondatok, amik ugyanígy, vagy hasonlóan már akár többször előfordultak az életemben, esetleg más kontextusban, más személy által mondva, nem olvasva, hanem hallva, nem reggel, hanem este, stb... de egyszer csak, éppen egy bizonyos pillanatban másképpen hatnak.
 |
| Származási hely: Tomi 6 |
Mostanában (is?:-) sokat küzdök a gyerekek erőszakos viselkedésével. Főként Tomival vannak ilyen konfliktusaim, de tegnap este éppen Julcsi mesélte büszkén, hogy Tomi térdén a seb onnan ered, hogy ő hátulról ellökte...
Tomi mostanában érdekes viselkedésformákat produkál, ha ellentmondással, vagy esetleg megkérdőjelezéssel találja magát szembe. (Mosd meg a kezed Tomikám! - már megmostam Anya! - megnézem, megszagolom, érezhetően koszos: nem baj Tomikám, lehet, hogy nem volt jó a szappan, ha meg is mostad, mossuk meg újra - ... és erre irtózatos üvöltés, magából kikelve, kiborulva...
Vagy: vita Julcsival, Julcsi ellent mond, csak azért sem úgy mondja, ahogyan Tomi szeretné, mire T. néhány próbálkozás után, hogy meggyőzze Julcsit, tehetetlenségében ütni kezdi...
Persze valójában nem Tomival küzdök, hanem magammal, hogy ezen és ezekhez hasonló alkalmakkor ne kövessem T. példáját, és irtózatos üvöltés, magamból kikelve, kiborulva, tehetetlenségemben ráncigálva helyett valami más mintát mutassak.
Merthogy, abszurd tán kicsit? de a gyerekek közötti indulatok óriási indulatot szítanak énbennem. és ahelyett, hogy kivezető utat mutatnék, vagy egyszerűen csak hagynám őket, hogy megtalálják a kivezető utat, magam is belevonódok az indulatkörbe, hogy így már ketten, vagy hárman, saját tengelyünk körül pörögve, majd az érintők mentén messze pattanva, magunkat zúzva földet érjünk.
És ez nem jó.
Megrögzött idealizmusom (el lehet dönteni, hogy ez pozitív, vagy negatív tulajdonság) nem engedi azonban, hogy hosszú távon elfogadjam ezeket a helyzeteket. Nem tudok beletörődni, hogy ennek így kell lennie, hogy sok este, és nem kevés reggelen ideges kiabálás, földön fetrengés, anyarugdosás (próbája), anyagyötrődés kell legyen a program. Álmaimban az esték a nyugalom felé visznek, mesét mondok, a gyerekeimet betakargatom, néhányat énekelek, elköszönünk egymástól, és mindenki nyugalmasan elalszik.
na persze, annak ellenére, hogy a mesevilágnak, Julcsival együtt gyakran én sem tudom a határát, azt azért sejtem, hogy egy nagycsaládos este nem épp a fentiek szerint zajlik. Úgyhogy valami átmenetet keresek.
És így jön ide a mottó. hogy hirtelenjében újra rádöbbentem: amíg a konfliktusok idegesítenek, amíg szükségtelen élősködőknek tartom őket, amik rátelepedtek az én idilli kapcsolataimra, és minden erőmmel le kell ráznom őket, amíg legszívesebben én is két óriási taslit kevernék le a gyerekeknek és bezárnám őket a szobába, hogy csak akkor jöjjenek ki, amikor éppen kedvesen mosolyogva játszadoznak a játékaikkal, na addig, amíg bennem ezek vannak, esélytelen továbblépnünk.
Ha sikerül ezek az élet részeként, megoldandó kihívásokként felfognom, akkor talán van esély a finomításra. most ezt az utat próbálnám...
" A konfliktus életünk és fejlődésünk szerves része, amely lehetőséget kínál az ismeretlennel és elfogadhatatlannal való találkozásra, egyre táguló tudatunk fejlesztésére." (részlet Jónai Éva Hava és Redő Júlia: Bevezető az együttműködő, erőszakmentes kommunikációba c. könyvéből)
Nagyon remélem, ma két hisztis, kiabáló, fáradt, rugdosódó gyerek fogad majd délután az óvodában, hogy legyen kihívást jelentő munkám a délutánra :-))) nem pedig két mosolygós, akikkel az élet oly egyhangú, már-már unalmas....
 |
| Származási hely: Tomi 6 |
