Álmomban embert öltem,
Virradtomra elrémültem.
Évekkel ezelőtt, amikor a sokak által tisztelt, és jó szakembernek tartott, általam mindezek mellett szívből szeretett és nagyrabecsült b.e.-höz jártam, beszélgettünk álmokról is. Akkoriban is álmodtam kacifántosakat, mint ahogy gondolom mindenki, akinek élénk a fantáziája és lelki élete és engedi dologzni ezeket. (vagy éppen, hogy nem engedi :-)
Volt ott tűz, lángok, félelem, mászás, zuhanás, szülés, szex általam valójában sosem kívánt emberekkel -ezeken hajlamosak vagyunk elcsodálkozni, holott egészen más témára utalhatnak -, és általam kívántakkal is, voltak csodálatos képek, ruhák, jelenetek, de egészen mindennapi dolgok is. Annyit mindenesetre sikerült megtudnom az álmokról, hogy vannak annyira közvetettek, hgoy egy egy történés, de még egy-egy megjelenő személy is toronyiránt más dolgokra utalhat, mint azt az első megjelenés alapján gondolhatnánk.
szintén b.e. mondta, amikor épp kétségbeestem valami kegyetlenebb típusú álom miatt, vagy visszatérő félelmek miatt, már nem emlékszem, hgoy örüljek neki, hogy "kiálmodom" ezeket magamból, hisz az álmodás éppen a feldolgozás folyamatát jelenti és semmi esetre sem rossz, de inkább jó.
Nos, mindezekkel együtt, amikor ma hajnalban felébredtem, a tagjaim nehezek voltak, mint az ólom és tán percekig sem tudtam megmozdítani őket, bár nem is próbáltam. Ugyanis azt álmodtam, hgoy több embert is megöltem. nem véletlenül, teljesen szándékosan. az álomban ezután, mindezek tetőzéseképp valaki azt tudatta velem, hgoy a nagymamám meghalt.
majd később hirtelen egy másik személy lett, aki eddig én voltam, egy másik nő volt már az, aki a gyilkosságokat elkövette, én pedig próbáltam jó belátásra téríteni, ghoy adja fel magát a rendőrségen, és igyekeztem ezirányban hatni rá (de én magam nem hurcoltam be..) sok sok részlet volt még, amiket itt nem részletezek.
Azóta jár ez a fejemben, és visszatérve b.e.-höz, ahogyan jár dolgozódik. és nem rossz. inkább jó. az ölés, mint rettenet, aminek a gondolatával az élő ember vagy eljátszik, vagy nem (gyerekkorában nyilván eljátszik, aztán többnyire eltemeti gondolom) és legfeljebb humorban tér vissza, így megálmodva egészen valószerű az utána levő üresség, amit csak gondolhatunk, vagy filmekben láthatunk valóban olyan rettenetes, hogy még visszagondolni rá is ijesztő. kicsit ez is megvolt érzés. megvolt és senkinek nem lett semmi baja.
a halál pedig relativizálódott. a nagymamám halálának lehetősége sötétebb árnyat vetett rám iskolás koromban - amikor pedig még fiatal volt, középkorú - mint most, amikor 80 évesen az elmúlására teljesen természetesen tudok gondolni, és a vele járó szomorúságot, és űrt - mert űrt mindenki hagy, aki itthagy - feldolgozhatónak találom, ellentétben azzal, ahogyan gyerekkoromban érzeztem. az álom pedig kisegített. hiszen mi lehet szörnyűbb egy hozzám közel álló személy halálánál? hát szörnyűbb az, ha én ölök. amellett a halálhír messze elviselhető volt. így segített.
különös egy álom volt ez, akár egy mikroterápia :-)
