nekem viszonylag nehezen megy a közös munka. valahol elvesztem a fonalat általában. de így hogy a férjem is itthon van, örömteli, mert amikor ők megunják, csak bemennek játszani, és én folytatom. így hát mi is belevágtunk a mézeskalácssütésbe...
 |
| From 09_12_19_Mézeskalács,szánkó |
Szekfűszeget és kevés édesköményt is keverünk a tésztához, csak előbb össze kell morzsolni őket...
 |
| From 09_12_19_Mézeskalács,szánkó |
egy kicsit meglódult a kakaópor, de végül is kifejezetten szép színük lett a kis formáknak...
 |
| From 09_12_19_Mézeskalács,szánkó |
 |
| From 09_12_19_Mézeskalács,szánkó |
és ilyenkor az az érzésem, valójában nem is kéne más játék, csak ami úgy is történik. persze ez nem így van, csak akkor egy kicsit így éreztem.
 |
| From 09_12_19_Mézeskalács,szánkó |
amúgy is kezdek kicsit (vészesen?) elvakulni természetesség, minimalizálás (lásd ruhák, ajándékok) jóminőség és kevesebb inger irányába... éljen a tészta, a gyurma az agyag (utóbbit még nem vettem) a hó, a sár, a víz...
 |
| From 09_12_19_Mézeskalács,szánkó |
ez egyébként nem feltétlenül jó, és főleg nem könnyű. egyre nehezebben küzdök meg a filmek áradatával, a számítógép folyamatos, már-már testrészszerű jelenlétével, és úgy egyáltalán a várossal. ez nem valamiféle elv és koncepció, hanem egyszerűen így van.
 |
| From 09_12_19_Mézeskalács,szánkó |
néha attól tartok, ez a felnőtt (azon belül is főként női) szemlélet, és valójában a gyerekeknek (nem az enyémeknek hanem úgy általában :-) igenis az a jó, ami körülveszi őket, a sok-sok műanyag játék, az elektronika az ingerek sokasága.. végül is, ők jól vannak így.
és csak én problémázok ezen. és vágyom valami természetesebb közegre...
