Mondhatnám hozzászoktam már, hogy az óvoda csak pár napig tart és hogy a doktornéni rendelőjében többet járunk, mint az oviban...

Egy ilyen délelőtt sűrűsége mégis beláthatatlan nekem és teljesítése óriási teljesítmény számomra.

Kezdve a reggeli összekészüléssel, a gyerkőcök összeszedésével, felöltöztetésével, elkészítésével (reggel játszanak a legédesebben együtt, kuckóznak, játszadoznak a szobában...

From Drop Box

Nem is konkrétan az út a villamossal a fül-orr gégészetre, a vizsgálat, az út vissza a villamossal a gyerekorvosunkhoz, onnan a közeli gyorsétterembe és onnan rogyós-fáradtan haza... mert maga az út még egészen rendben van.

Az odaút simán megy, a babakocsit is felvonszolom a villamosra, Tomi sem nyalogatja folyamatosan az összefirkált villamosablakot, Julcsinak sem ér bele az ujjacskája a mocskos résekbe...

A rendelő szuper, a vizsgálat gördülékeny, a gyerkeim mint a kisangyalok... Feltöltődés...

A(z ideg)rendszerbomlasztó dolgok éppenséggel egészen apróságok...

- már-már kinn vagyunk az utcán a rendelőből, amikor Tomi valami kőkorláton ágaskodva egy ügyeleti csengőt próbál megnyomni...

- Villamosút visszafelé gördülékeny, senki nem nyalogatja a villamos egyetlen részét sem, és egy kedves fiatalember le is emeli a babakocsit...

- már-már benn lennénk a másik rendelőben, amikor Tomi úgy kivágja a kertkaput, hogy zeng a rendelő falán a rács..

- már-már nyugodtan leülnénk, amikor Julcsi rájön, hgoy ő mégis inkább kirohan, kabát nélkül, sikítozva a váróból a kertbe...

- már-már újra nyugodtan olvasgatnánk, amikor eszükbe jut, hgoy a rohangálás és sikongatás az orvosi rendelőben az olvasásnál sokkal-de-sokkal izgalmasabb..

- vizsgálat gördülékeny. mindenki kooperativ, senki sem sír... Feltöltődés...

- már-már kint volnánk a kertből, amikor T.rájön hogy pisilnie kell és nem a bokorba szeretne pisilni, hanem a wc-be. Julcsikát visszavonszolom... wcfogdosás a betegrendelőben :-)

- eljutunk a gyorsétteremhez.. mindenkinek kell tálca, mindegyikre kell tányyér :-) nem rántják le az étellel telt tálcákat csak majdnem... sikerül 1400ft-ból kaját szerezni hármunknak.

- már-már enni kezdünk, amikor a szétrámolt dolgok összerámolása közben kicsúszik a kezemből az egyik tányér és csörömpölve részekre törik a gyorsétterem padlóján...

sebaj. mindenki kedves, senki sem haragszik, senki sem sír. hurrá!

- eszem!!.  a gyerekek egyik ételből sem esznek egy falatot sem :-)) így már nem is olyan jó ár az az ezernégyszáz... sebaj. én jóízűen ebédelek...nem figyelek sehova, csak nézek a semmibe és lapátolom be a falatokat. Feltöltődés (A szó szoros értelmében   :-)...

- Tomi segít visszavinni a tálcákat, wcre is el tudok menni és még épp időben visszaérek, mielőtt T. a kisüveges borokat elkezdené kipakolni az egyik hűtőből.. . szerencsére a tálcatologató néni újra arra jár, T. megy segíteni. 

- Elindulunk! vagyis... Tomi kabát és sál nélkül kirohan a gyorskajáldából és az előtte levő platzon indiánüvöltéssel egy pocsolyát céloz meg. majd többször egymás után átrohan rajta. Én bikaviadalt imitálva a színes sálat lengetem Tomi előtt, hátha rámront és így gyorsan a nyakára tekerhetem, majd észrevétlenül beledughatom a karjait a télikabátba. Közben J. babakocsijában anyázik...

- Teljesítve. Továbbmegyünk. T. fáradt... Ő ugyan nem tud tovább gyalogolni. J. felül a babakocsiban, esze ágában sincs aludni. nem baj, valahogyan átjutunk az útkereszeződéseken. Tomi túl fáradt, úgyhogy vagy rohan, vagy áll, Julcsit piszkálgatja, sétálni már nem tud. Nyakba veszem, Julcsi felkönyököl a kocsiban...málhásszamár elindul...

Hazaérünk. hihetetlen.

Ami még hihetetlenebb, Julcsi egy kis macikv-segítségével magában elalszik a babakocsiban a folyosón... Tomi egy Pettson epizód megtekitése után az én segítségemmel elalszik az ágyában.

Én meg lerogyok...

És most fúrnak.... :-)))

Na, és hogy jön ide a bejegyzés címe??

Hát úgy, hogy útközben néhányszor arra gondolok, hogy milyen ügyes vagyok, hogy ezt a délelőttöt így végig csináltam. és...

From 09_10_23Hidvég

Vajon a szembejövő emberek miért nem jönnek oda fejet hajtva, hgoy : gratulálunk anyuka, szép teljesítmény volt, bizonyára nagyon kimerült, akkor mi most hazavisszük a gyerekeket, ágyba rakjuk őket, maga csak üljön le itt ebbe a fotelba itt a jó meleg kandalló mellett, és kortyolgassa el a forró teáját, majd mi a többit elintézzük...

Meg arra gondolok, hgoy a férjem miért nem egy nagy csokor virággal tér haza este (vagy lehetne inkább délután? :-), amihez hozzáfűzi, hogy minden elismerése, mert ez aztán igazán ügyes, és figyelemreméltó, és ő aztán bizonyára nem tudná így utánamcsinálni...ugyanmárneviccieljek... hogy a konyha? hgoy nem volt erőm rendbe rakni? dehogyis gond! hát majd megcsináljuk később...

A fúrós munkások miért nem kopogtatnak be udvariasan, valahogy így: Ne haragudjon asszonyom, nem volna gond, ha három és négy között a XXXX.emeleten néhány kisebb fúrást hajtanánk a vasbetonfalba? - De, gond volna. Lehetne négy után? Persze, egyáltalában nem gond! Igazán köszönöm!

Miért nem mosogatódnak el az edények magunktól, amíg én blogot írok? :-)

Egyáltalán miért nem tudja valójában senki, hogy mi kisgyerekes anyukák milyen fantasztikusan ügyesek és kitartóak vagyunk és még mosolyogni és játszani is tudunk alkalomadtán! Miért csak mi, kisgyerekes anyukák tudjuk ez igazából, és tudunk cinkos mosollyal egymásra nézni az orvosi rendelőben, vagy a gyorsétteremben sikongató rohangáló gyerekeink fölött?

De Milyen jó, hogy van ez a cinkos mosoly! még ha senki más nem is érti...