Na most ebben a pillanatban úgy érzem, hogy gyerkőceimmel foglalkozás eddigi legnehezebb pontja elé kerültem.

Írni is nehezen tudok róla, annyira megvisel a dolog. tudtam valahol hogy ez el fog jönni, de nem gondoltam, hogy igy egyszercsak. tehát T. másodszorra (pontosabban mára harmadszorra tagadta meg a délutáni lefekvést. most igazán... az én viselkedésem pedig egyszerűen röhejes, nevetséges, visszataszító, stb..és számomra ijesztő is.

a dolog úgy néz ki, hogy rájöttem, én a gyerekeknél is ezt a külső korlátozás dolgot használom:

azaz: 1. rácsoságy. jó ,T. egyébként szereti a rácsoságyát, gyakran önszántából megy bele pihenni. másrészről, ekkora gyerekek már nem igazán szoktak rácsoságyban aludni (ref.: baráti kör) 1/b: ha a rácsoságyból történetesen ki tud mászni, matracot tömködök a széléhez, elkeseredetten nyomom be a takarót, mindent megteszek érte, hogy ne meneküljön.

2. babakocsi: még mindig a tesókocsival járunk leggyakrabban (néha a másikkal, pl. tömegközl. , közeli játszó). szóval azt használom, ha T. nem jön, belerakom az első ülésbe.

3. rács az előszobában: amögé el lehet "bújni" nem jön át.

4. etetőszék: (egyelőre) nem tud kijönni.

És Tomi ezeket megszokta és igényli! kivettük az ágyrácsot, ill. ki tud mászni, és teljesen bepörgött, hogy nincs korlátozás.rohan ki, fel az antonius kosár tetejére (elindul a hajó..., aja, elindul a hajó..mmmm is, pááduc is.. nem, pááduc leesett, cumi is...ott lenn Duna.... :-)

(a képet, ami védte a felmászás elől lelökte)

mostanra eljutottam oda, hogy bambán nézek, néha sírok, teljesen tehetetlen vagyok. J-t felkelti, így egyikük sem alszik. most 3 óra van, J.t már felkeltette T. szombat lévén Z. bement T-val sokszori próbálkozásra.

Ezernyi kérdés és lehetőség ötlik fel bennem egyszerre miközben merengek magam elé:

From Kendlimajor

Érdemes ezt csinálni? érdemes küzdeni, minden áron a délutáni alvásért? vajon ez csak egy rövidebb, erőpróbálgatós időszak és majd ő is rájön, hogy jobban jár, ha magától lefekszik?

Vagy hagyjam? csináljon amit akar? J. a totál kimerültségtől előbb-utóbb úgyis elalszik, akkor is ha T. sikítozik.. engednem el az egészet?

Minek szól ez az egész? mire fel? nekem nem csak hogy feszegeti a határaimat,hanem konkrétan úgy érzem, hogy feladom itt most, mert nem megy. hogy hogyan tovább? fogalmam sincs. vagy délutáni pihi, vagy éjszaka átalvása, legalább az egyikre szükségem volna (a total nervous breakdown lehetséges elkerüléséhez).

Vagy ez egy jel esetleg? hogy most aztán már tényleg tenni kell az éjszakákért?

Vagy semmi? csak Tomi növekszik, próbálkozik, fejlődik értelmileg, érzelmileg? Látom: a beszédfejlődés hozzájárul ehhez: minden pillanatban új szavakat próbál ki, új dolgokat fedez fel, ez sem hagyja nyugodni, nem tud lenyugodni pihenni, annyira izgatott a világtól :-)

Vagy a következetlenségem? a veleszületett határozatlanságom az okozója?

Esetleg valamiféle elletnételezés, hogy két este elmentem itthonról? (ha anyának lehet, nekem is...:-)

Vagy orromra koppintás a túlzott büszkeségért, hogy olyan nagy mellénnyel hirdettem: a délutáni alvás nálunk igazán nem gond...

Netán jel nekem, hogy kezdjek valamit a gyülemlő feszültséggel, és az időről időre kitörő agresszióval - ami nemcsak, hogy ijesztő , de nem is vezet sehová, sőt...?

Vagy ne keressem az okokat, csak várjam, hogy alakuljanak a dolgok, menjenek a saját medrükben? szüntessem meg a sok külső korlátot és hagyatkozzak T. jobb belátására??

várjam az idegösszeroppanást? :-)

lazítsak?

meditáljak, míg a gyerekek rohangálnak saját magukra és egymásra veszélyesen? :-)

From Kendlimajor

? ? ? ? ? ? ? ? ? ?