most azzal indoklom a blogírást mosogatás helyett, hogy nem merem az alvó kislányt a kanapén itthagyni, mert már a párnákat is lelöki...
ugyanis Julcsi mászik! a kúszást úgy látszik kihagyta, a hátrahaladást, ami nagyon jól ment egyébként, pedig úgy cserélte le, hogy néhány erős motivációt. zenélő mobiltelefon, távkapcsoló, zsebkendős doboz helyeztünk tisztes távolba, és lám, pillanatok alatt ott termett. így most már elkezdte felfedezni a szobát. a padlón eléggé csúszik, de kezd ráérezni, a szőnyek okés. időnként buccan, előre is hátra is, egyre kevésbé keservesebb a sírás. most már én sem kapom fel azonnal(kivéve ha T. alszik) hanem igyekszemmegnyugtatni, beszélni hozzá, mutatni neki, h mi történt. ha nem óriási az esés, akkor ez bejön!
tegnap este nagyon készültem a Kontakt című bejegyzést megírni, ami arról az élményről áradozott volna, amit a kontakt tánc óra adott (helyettesítés volt tegnap). mégsem írtam meg a bejegyzést, így csak utólag pár sort:, az élmény fantasztikus volt. én, akiben a tudatos és a tudattalan, a racionális és a belülről jövő, olyan állandó harcot vív, hogy az néha majd felemészt, én képes voltam percekre úgy elengedni magam, hogy idő, hely és határok megszűntek, nem tudtam a saját és a társam testrészeit megkülönböztetni, hgoy hol vagyok, és mennyi ideig, nem, hgoy nem tudtam, nem is foglalkoztam vele. egyszerűen csak lebegtem a térben. A test pedig átvivő közegként szolgált a mozdulat számára. eddig ha nem is nem létező, de számomra ritkán előbukkanó dimenzió mutatkozott meg. óriási élmény volt.
megyőződésem szerint ezek beépülnek és hatással vannak az ember mindennapjaira. szerencsére erről sikerült rögtön vitát nyitnunk este Z-val :-)
Alvásügy: úgy érzem érik a változás. vagy tán inkább a változtatás. Éjszakáink, és az ezek által részben meghatározódó nappalok kezdenek igen rossz hatással lenni az anyára, az anyának a gyerekek irányába mutatott türelmére, és az anya-apa meghitt kapcsolatára. ami nem jó.
Még csak érik, nem érett meg. furcsa. valahogy nem lehet siettetni. kell valami kipattantó erő. mert amíg nincs meg az elhatározás, addig tehetek akármit, Julcsi ébredni fog éjjel kétszer-háromszor-négyszer. Amíg úgy fekszem le, hogy hulla-fáradtan is titkon várom a pillanatot, amior az eeeee, eeeee hangot hallva, magamat kicibálva az ágyból, hajnalban a pici nyugtalan Julcsit magam mellé fektetem és szorosan mellém bújva kortyolgatni kezd, megnyugszik. amíg csak egy picirikét is várok erre a pillanatra, addig ez be is fog következni. amíg csak egy pirinyót is ott van bennem, hogy ez így rendjén van, jó a tejtermelésnek, jó nekem, jó Julcsinak, hogy ekkor időt tudok rá szánni, hogy ott szuszog.. amíg csak egy pirinyót is ott van ez bennem, addig Julcsi jelezni és jönni fog minden éjjel.. Tudom. ki kell várni. így volt ez Tomival is. Akkor eleinte még nem értettem, mit jelent az, hogy ez az anyán múlik. ho én magam idézem el. aztán megértettem, és amikor elegem lett véget is vetettem neki. de ahhoz igazi kiborulás kellett, nem holmi éjféli hiszti. és akkor sem egyik pillanatról a másikra, de rohamosan jobb lett. Tominál is emlékszem, vártam, hogy ébredjen és magam mellé vegyem, pedig ő nem is aludt jól mellettünk.
De azért érik: amikor éjfélkor idegesen ébredek, hogy az este eltelt, hogy éber vagyok, kettőig nem tudok visszaaludni, aztán meg kezdődik a kelegetés, hogy amint elalszom nyekk-eee-ajaaa, ezekre gondolva azt gondolom elég.
amikor ma éjjel a 7 hónapos gyerekre majdnem rákiabáltam, hogy ne taszigálja már a talpával a hasamat olyan erősen, mert fáj és egy erőteljes mozdulattal kiegyenesítettem a testét magam mellett, majd egy kispárnát tettem a lába és a hasam közé:-) akkor azt gondoltam, talán most elég.
És mégis. itt a délután és nem tudom. valahol belül várom azokat a meghitt hajnali pillanatokat. végülis a férjemmel még sokat lehetek. De néhány hónap, legfeljebb egyév és Julcsi nem fog többet szorosan mellémbújva feküdni a talpával taszigálni és cummogni rajtam az ágyban..
