Kezdem úgy, hogy ahogy leültem írni, Julcsi felébredt, addig mélynek tűnő, ámde mindeddig korántsem hosszú álmából.. úgyhogy nem tudom mikor lesz kész...

Lakásunk kisebb magángyógyszertárnak is elmenne. Jelenleg használt gyógyszereink száma tizenkettő.

A rhinatiol és a tantum verde Tomival elszállítódtak Nagymamához, a Normaflore még nem érkezett meg. A homeopátiásak nincsenek benne.

A röntgen mulatságs volt. Előttunk néni, néni után 6 hónapos kisbaba (mi, ugyebár), utánunk fiatal üzletember. pici ólomszoknyácskát kötöztünk Julcsira, hogy a genitáliákat ne érje sugárzás - ahogy a kedves asszisztens mondta. én meg egy óriási kötényt kaptam magam elé. így tartottam Julcsit az ágyon. háta alatt fémlap. hamar készen volt, nézelődött, tükörbe kacagott.

Doktornőnk értelmezése alapján az ujjbegynyi valami amiről a leletben írtak, akár tüdőgyulladásra is utalhat, mindenesetre nem várhatunk tovább a gyógyszerrel, amely a Klacid baby. Asszisztensnő: Akkor Klacid Kid? Doktornő kissé feddően: Dehogy! Klacid Baby!

Granulátum, fel kellett oldani, így lett szuszpenzió, vagyis egy fehér krém. Bevette. Ízlett.

Kettesben vagyunk itthon, járkálunk, játszadozunk, ücsörgünk:

 rendeltünk egy nagy pizzát, eszegettünk - én a pizzát, Julcsi anyatejet.

Hortyog rendesen, de a kb.háromnegyed órás sósgőzös inhalálás megint jót tett. Jókedve majdhogynem rendíthetetlen.

A pizzafutár nem tudott visszaadni a 20ezresből - írtam, h kártyával fizetnék, de ez az info elsikkadt, mire a futár jött - Felajánlotta, hogy elviszi felváltani. Csodálkozva néztem, hogy odaadnám egy ismeretlen futárnak a húszezrest? kérdeztem, mármint, hogy én megbíznék magában? hogy visszahozza? Igen. Gondoltam egyet, odaadtam. Szeretek megbízni emberekben. Jólesik. Utána eljátszadoztam a gondolattal, hogyan mondom majd el a férjemnek, hogy a vacsi egy húszezret érő pizza fele. 10 perc múlva itt volt a srác a pénzzel.. Azért így csak jobb.

Az éjszakánk olyan volt, hogy egyszerűbb lett volna, ha le sem fekszünk. - Nemrégiben egy reggel Zoli azt mondta Tominak: Tomi! hagyd Anyát pihenni! Elfáradt éjszaka! :-)

a mai is ilyen volt. 3szor kelt Julcsi csúnyán köhögve, én pattantam, felemeltem, járkálunk, ablakot kinyitom, becsukom, járkálunk. Harmadiknál (négykor) már orrszívás is, köhögés marad. Ez volt a pont, amikor szóltam Zolinak, hogy jöjjön segíteni egy kicsit. Nem jött, én viszont ettől annyira dühös lettem, hogy egy darabig alig tudtam figyelni köhögős Julcsimra, mert elöntött a méreg. Az egészben tényleg nem is az volt a legrosszabb, hogy Z. nem jön, mert valójában, ha nehezebben is, de megcsinálom egyedül, hanem, hogy annyira kiakadtam ezen, hogy tényleg alig tudtam visszakapcsolni, hogy a lényegre figyeljek, hogy Julcsi hogy van. Aztán, szerencsére hajnal ötkor eszembe jutott egy nagyszerű feszültséglevezető módszer, a mosogatás. Julcsit, akinek esze ágában sem volt visszaaludni betettem az ülőkébe, és szépen elmosogattam. És csodák csodája, sokkal jobban lettem, Julcsi egészen megnyugodott, keveset köhögött, a konyha rendbe lett, és én sem durrogva feküdtem vissza hatkor Zoli mellé. Micsoda mázli, hogy nem tettünk rendet lefekvés előtt! mindig mondom, mindennek van valami értelme!

Reggel hét körül Zoli ment be Tomihoz és még csndesen benn voltak egy órát..

Na, most már tényleg sír Julcsikám....