ez abban áll, hogy most már ezentúl tényleg nem várom, hogy akadjon több idő írni, képeket felrakni, lényeges dolgokat összefoglalni, ugyanis nyilvánvaló, hogy nem akad.
így aztán leírom, ha van pár percem, gyorsan, ami a fejemben van, néha keresnék vissza emlékezetes dolgokat, hogy mikor is volt és megdöbbenten látom (vagyis nem látom), hogy nincs leírva, nem értem, hisz oly fontos volt, aztán rájövök, biztos vártam, hogy legyen időm írni...
Julcsi nagyon szortyog, nem is az orra, inkább lejjebb, valahogy, meg sípol is szegénykém. újfent kapja s spiropent hörgőtágító oldatot, már ha sikerül beletessékelni. ez valami doppingszer totál felpörög tőle, tenap éjféltájt aludt el, miután már nagyon kifáradt sírnikezdett, de nem lehetet elaltatni. na, ez engem persze legalább úgy kiborított, mint őt magát. közben aggódom is, hogy rosszabbodott az állapota - legalábbis nem javult, - nyugatatólag hat, hogy visszaemlékszem, nekem is volt ilyen, napokig is, aztán mégsem fulladtam meg, itt vagyok. sőt volt csúnyább sípolás is időnként. de hát julcsi mégiscsak egy kisbaba. nincs is időm ápolgatni, ez nehéz szintén. Tomus jobban van sokkal, de azért köhög, meg orra is folyik. az orrszívás idilli volta néhány hete majdnem nyomtalanul eltűnt, most már le kell fogni, rettentően kiabál, egyedül nem is igazán tudom megcsinálni. Egy alkalomra visszatért a lelkesedés, amikor Petyáék voltak vendégségben, gondolom nem szeretett volna gyengének látszani, hát összeszedte magát, és egész jól kiszippantotta a váladékot..
van egy olyan érdekesség (ez belül), hogy ma délelőtt pl. úgy tűnt, ez az egész így vihetetlen, két síró, beteg gyerek, a gyógyszerek beadásáig is alig jutok el, és mire felváltva az orrszívásokat megcsinálom, julcsit szoptatom, tomit etetem, addigra tisztára kikészül a kis csapat. fel is hívtam Juli nénit kétségbeesésemben szerencsére át tudott jönni segíteni egy órát. jön délután is!
na, és az érdekesség valójában az, hogy amikor ez a hullám elül, pl. elalszanak délután, akkor egész hirtelen újra nem tudom elképzelni, hogy mi volt olyan rettenetesen nehéz, és elönt az érzés, hogy milyen csodálatos ez, alig várom, hogy játszhassak Tomival, ölelgethessem Julcsit... -szándékosan nem írtam, hogy alig várom, hogy felébredjenek, mert az azért túlzás - sejtszinten megmarad a dolgog, hogy valami nagyon nehéz. olyan lehet ez, mint a szüléssel, hogy az anyuka kb. egy hónap múlva, esetleg, ha nehéz szülés, akkor fél év- nem emlékszik rá, hogy mi volt az a nagy fájdalom, csak azt érzi, hogy ide nekem újra egy apróságot! jó ez így. ösztön. ez szép.
tisztul az idő, délután lehet sétálni! Ja Tomi a nagy szeretet mellett, egyre vadócabb. és mintha kezdené érezni, hogy Julcsival negatívumok, nélkülözések is járnak a számára
Plusz, rájöttem, hogy Tomi előtt már nem nagyon jó megbeszélni kisgyerkekkel kapcs. problémákat, nehézségeket, főként ha ő is bennefoglaltatik. ez ilyen szempontból a legátverősebb korszak. gyerek aháttérben játszadozik, mintha észre sem venné, hogy telefonálsz, de mindent vesz, kombinál, alakít, ahogyan az ő kis agya, lelke fogja, és képet alakít belőle.
Tegnap sok ilyesmit beszéltem telefonon. Éjjel Tomi háromszor ébredt, ordítva, Aja, aja, csak engem akart, végül az ágyunkban nyugodott meg. lehet, hogy semmi összefüggés. rossz álom csak, vagy bármi. de én nagyon ezt éreztem. hogy valamit valahonnan fogott, és összerakott, és valahogyan benne lecsapódott..
