Egyik nap T. rendkívül látványos hisztit mutatott be a lakóparkos játszón, annak ürügyén, hogy szeretne valakihez (óvodástárs) vendégségbe felmenni.
A vágy kifejezése kifejezetten nem volt hatékony, ugyanis a szóba jövő óvodástárasak anyukái is jelen voltak, de azt teljesen hiába magyaráztam szegény, magából kikelt Tominak, hogy valószínűleg ezek után senkinek sem lesz kedve őt meghívni egy kellemes délutáni játszásra. láthatóan nem fedezett fel összefüggést a viselkedése és az amúgy is csak esetleges jövőbeni meghívás között.
minden esetre bennem olyan mély nyomot hagyott a dolog (aznap már egy kisebb Julcsihisztin is túl voltunk) -egyébként egyikük sem aludt délután az oviban, - hogy megfogadtam, most egy darabig nem megyek a lakóparkosra.
Másnap pedig megbeszéltem Tomival, amikor higgadt, és intelligens nagyfiús viselkedésmódjában volt éppen, hogy ezt ne csinálja, ha másért nem, azért mert rám nagyon rossz hatással van.
és akkor mondta hogy jó.
Végül is a poén az volt, hogy mindjárt aznap délután, amikor a bringát kellett volna feltolni a lejtőn, T. leállt és valami mondvacsinált ürüggyel belekezdett valami nyafogásba, amikor szóltam neki, hogy: De hiszen Tomikám, tudod azt beszéltük meg, hogy ma nem csinálod ezt!
mire Tomi: Jaa, tényleg! és mintha mi sem történt volna az előző pillanatban, készségesen jött tovább...
hát én elég jól mulattam ezen. bár mindig így működne, ha valamit megbeszélünk...
