anger management, ez az alcím, de lehetne a fő is.
ennyi napig sikerült. ma este ismét kikeltem magamból, amikor az óvodástársnál töltött kb. 1.5 óra után elindultunk volna haza, de senki (egyik gyerekem sem) volt hajlandó készülődni, aztán sikítoztak a folyosón, stb. nem tudom miért nem fogom fel, hogy ezek kisgyerekek.
itthon már egészen rendben lettünk volna, mígnem, amikor Tomitól elkértem, majd reakció híján elvettem egy játékot, amikor már lefeküdt aludni, ő pedig meglökött, ahogy az ágy peremén álltam. természetesen nem estem le, de legalább olyan mérges lettem, mintha lelökött volna. ő meg legalább úgy sírt és sikított, miután ráordítottam. én meg nagyon megsajnáltam szegényt.
van valami furcsa ezzel az egésszel, amit nem tudok megmagyarázni. nem egyszerű felmérgesedés, hanem valami iszonyú feszültség, ami ilyenkor belőlem kitör. ha nagy szavakat akarnék használni, amiket nem akarok, úgy mondanám talán, hogy évtizedek feszültsége sűrűsödik egy pontba és ömlik rá valakire. ez csúnya.
