TOmiovi 

Úgy néz ki, talán, talán, szóval reménykedem... Az ottalvás-probléma háttérbe szorult!

Idén még nem sokat járt T. oviba, és nem kevésbé keveset tavaly év végén.. így az évet januárban, valamiféle utó-beszoktatós dologként egy hét ebéd utáni eljövetellel indítottuk. tetszett tominak, és mérhetetlenül hálásnak is éreztem, már ahogyan egy kisgyerek hálás tud lenni... mivel ezután betegség következett (tán egy hét, vagy másfél?) azután újra két-vagy három nap még nem ottalvással indítottunk. Mindkét esetben meg volt beszélve, hogy mikor következik már az ottalvás. (csak hát az elsőnél ugye beteg lett)

Ezután a két nap után következett pedig, hogy előre megbeszéltek alapján - és Julcsi bölcsikezdésével egyidőben - ismét eljött az ottalvás ideje. Az első napnak nagy jelentőséget tulajdonítottam...

bennem a bizalom és a tisztelet munkált ezen lépés közben (bizalom, hogy a visszaszoktatás nem átszokást eredményez, tisztelet pedig, hogy amitől szorong azt komolyan veszem, nem kicsinylem le).

azt hiszem ezeket érezte is T. 

és a dolog bejött. T. vidáman sétált be az óvodába és nem is panaszkodott az alvással kapcsolatban - abban az 5 napban, ami alatt járt szegénykém, mert aztán következett a következő betegség.

Mindenesetre most a két hét itthon töltött idő utáni három nap is sikeresnek bizonyult, a nyűgösködős indulást leszámítva vidám belépés reggel és vidám kilépés délután hurrá! bár így maradna egy darabig!

JUlcsibölcsi:

ma néztük a papírt Ibi nénivel: egy hónap alatt 10 nap :-) vagyis: egy hónapja kezdtük a bölcsit Julcsival, és ma volt 10.napja, hogy ténylegesen ott volt. Szokja, szokja, szépen lassan.. 

From 2010 január

De eme hosszú kihagyás után is - ami ugyebár gyerekfejjel szinte beláthatatlan hosszúságú idő - Julcsika töretlen lelkesedéssel lépett a kismosdóhoz, majd a terembe. Én több mint 2 órát voltam távol! Mindezek alatt Julcsi játszott, megebédelt, és kipróbálta kis kék ágyikóját  - szigorúan pihengetés, semmiképp sem alvás céljából. Majd kicsit sem álmos szemekkel megjelent Ibi néni kezében. Holnap újra próbálkozunk az alvással. Lényeg azonban, hgoy jól érzi magát!

és a vicces dolog:

 Tegnap sietve tartok a Blahától vissza a Krúdyba az ott állomásozó gyerekekhez , amikor a Gutenberg téren, a végülis nem olyan gyér közvilágítás alatt egy középkorú nő szólit meg: Hogy én vagyok-e az... az a Dóri, aki a blogot írja... és akinek a gyerekei vannak. 

Nézek: hogy én, hát éppenséggel így hívnak. vannak gyerekeim is. és mitagadás blogot is írok. 

És erre ő, hogy olvassa, és jó, és milyen jó, és amiket írok...

Én meg tovább nézek: hogy biztosan én vagyok-e akire gondol... 

Mire ő felsorolja a gyerekek és a férj nevét...

Erre már tényleg nagyon mosolygok és csokiskakaós mandulával is megkínálom.

-ez az egyik legfinomabb édesség... a következő ismeretlen ismerősnek ajánlom, hogy kérjen belőle, amikor megszólít az utcán, mert szerintem érdemes :-)

Még néhány szót beszélünk, aztán megy mindenki a dolgára... Jó volt ez a találkozás!